Egy hirtelen ötlettől vezérelve és egy rövid megbeszélést követően, – mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, – Győr és Pécs körzet közös programot szervezett.
A mindenki által ismert, de talán csak kevesek által a helyszínen megtapasztalt, a nagy érdeklődésre számot tartó, télbúcsúztató program, a méltán híres mohácsi Busójárás, amit igazi kulturális élménynek gondoltunk megosztani itt élő cserediákjainkkal is. Mohács mellet Pécs, a híres egyetemi város, fiatalos pezsgő hangulatával, csodálatos belvárosával, és a Zsolnay-negyed a kulturális sokszínűségével is izgalmas úti célnak tűnt diákjainknak, hogy felfedezzük a város adta lehetőségeket.
Mindezen nagyszerű programok és helyszínek megismerése mellett a jókedv és kacagás töltötte ki a két körzet cserediákjainak és önkénteseinek a hétvégi programját. Győrből ,, rövidke” utazást követően Tóth Zsófi kedves családjánál és Kovács Boginál pihenhették ki magukat a cserediákok, töltődhettek fel a hétvége rájuk váró programjaira.
Szombat reggel Mohácsra indultunk, hogy betekintést nyerjünk a híres Busójárás program kavalkádjába; és nem csalódhattunk. A folyamatosan fel-feltűnő (különböző módon: gyalogosan, vagy díszes autóval), illetve jellegzetes viseletükben megjelenő busók és sokác lányok gyorsan elnyerték a cserediákok tetszését (és nagy valószínűséggel vica versa). A mókás jelenetek megörökítésén túl természetesen nem maradhatott el a közös fotók készítése sem a busókkal.
A korgó has és a jellegzetes ízek hívogató illata evésre sarkallta a fiatalokat, akik kipróbálták a helyi, és magyaros étel különlegességeket, közben az önkéntesek szomjukat olthatták.
Az élményekben gazdag napot Pécs sötétedés utáni arcának felfedezése követte. A fényárban úszó Pécs belvárosa a Dzsámival belopta magát a cserediákok szívébe. A csapat megismerte a város fiatalos közösségi tereit és az est folyamán kiváló tánctudásukat is gyakorolhatták.
Vasárnap délelőtt ellátogattunk a Zsolnay-negyedbe, ahol megismerhettük a világhíres zsolnai porcelánokat, megízlelhettük a kis csokoládé- és édességkészítő műhelyek remekműveit, a hétvége zárásaként a rövid belvárosi sétát követően körbejártuk a Barbakánt és a Székesegyházat is.
A diákok felejthetetlen élményekkel gazdagodva tértek haza, jó volt hallani, hogy a következő napokban is a hétvége élményeit mesélték. E nagyszerű hétvége lehetőséget biztosított arra, hogy e két körzet a jövőben is közös programok kialakításában gondolkozzon.
Köszönet illeti Kovács Bogit, Tóth Zsófit és kedves családját a sok-sok segítségért és a program szervezéséért.
Írta: Kantó Tamás