Az emberek
Minden nemzetnek megvannak a maga jellegzetességei. Korea sem kivétel ez alól, de természetesen ahány ember, annyi személyiség, nem lehet mindenkit bekategorizálni. Néhány dolog, amiben a dél-koreaiak többnyire azonosak. A koreaiak számára fontos a nemzeti identitás tudata. Az atléták, vagy bármelyik sportágban jeleskedők a győzelmüket főként a nemzetnek ajánlják, így mutatva hűségüket az országuk és származásuk iránt. Odafigyelnek a Földre és a környezetvédelemre. Minél inkább fejlődik a technológia, annál inkább nagyobb figyelmet fordítanak azokra a találmányokra, amikkel energiát lehet spórolni, illetve a Föld javát szolgálják. A szelektív hulladékgyűjtést is komolyan veszik: amit lehet, komposztálnak, és újrahasznosítanak. Munka után a koreai emberek szeretnek összegyűlni és lazítani. Legtöbbször, ha beülnek valahová nem állnak meg a “negyedik körig”, tehát négy különböző helyre jutnak el egyetlen éjszaka alatt, a legtöbben csak ezek után mennek haza.
Az iskola
Az oktatásra Dél-Koreában úgy gondolnak, mint egy kulcsfontosságú tényezőre a sikerhez vezető úton – a gyerekek nagyon sokat tanulnak. A közigazgatás felügyeli az ezzel kapcsolatos intézkedéseket, a gyerekek oktatását az óvodától a középiskoláig. A tanév februárban kezdődik és decemberben ér véget. Egy tanítási nap reggel 8-kor kezdődik és akár délután 5-ig is eltarthat. A szorgalmasabb diákok ezután még órákon keresztül tanulnak. Aki nem tanul eleget, nem kerülhet be semmilyen egyetemre – ez az alapvető koreai gondolkodásmód. Matematika, természettudományok, koreai és angol nyelv, társadalomismeret – ezek a legfontosabb tárgyak, melyekről széleskörű ismeretekkel kell rendelkeznie mindenkinek. Nagy általánosságban a testnevelést nem sorolják a fontos tárgyak közé, így rengeteg iskolában hiányzik a megfelelő testmozgás. Dél-Koreában jelent meg először a világon a nagy sebességű internet hozzáférés, amelyet az oktatásban is előszeretettel alkalmaznak.
- Óvoda: 3-tól 6 éves korig.
- Általános iskola: 7-től 12 éves korig.
- Alsó középiskola: 13-tól 15 éves korig.
- Felső középiskola: 16-tól 18 éves korig.
A család
A család a koreai társadalom legfontosabb eleme. A család feje az apa, ő hozza meg a fontosabb döntéseket és ő a fő pénzkereső a családban. Az idősebb testvérek gondját viselik a fiatalabbaknak, amint elkezdenek dolgozni, a háztartásból is kiveszik a részüket. Néha a család fontosabbá válik, mint az egyéni szükséglet. A családban fontos a hagyományok megőrzése, de manapság már igyekeznek modernebb életstílust felvenni a koreaiak.
Az ételek
A koreai étkezés alapvető része a rizs. Gyakran készítik el különféle zöldségekkel együtt. A rizs az étkezés kötelező része, de önállóan is lehet fogyasztani sült rizs (a boggeumpab) formájában zöldségekkel, tenger gyümölcseivel együtt. Kétféle levest különböztethetünk meg. A gug-ban több a víz és kevesebb a zöldség, kisebb tálból is fogyasztják, kvázi előételként szolgált. Korábban ez volt az elterjedtebb étel. A másik a chigae, amely sűrű, laktató, nagyobb tálból is fogyasztják és akár főételnek is tekinthető. Az étkezésben a leves lehet kiegészítő, vagy főétel. Ha főétel, akkor legáltalánosabban kimchichigae, azaz szójababpasztás leves (sundubuchigae) vagy csípős tofuleves (doejangchigae). Ez utóbbit tűzforró edényben szolgálják fel. A kimchi a koreaiak nemzeti szimbóluma. A kimchi tulajdonképpen erjesztett, savanyított, pácolt káposzta. Több változatban is előfordulhat. Koreában egy nőnek mindenképpen tudnia kell, hogyan kell a kimchit elkészíteni. A reggelit viszonylag korán, akár 6:30-tól is fogyasztják. A diákok az ebédet az iskolában eszik, a vacsorát pedig gyakran a családdal együtt, étteremben fogyasztják el.