Emberek
Az udvariasságnak kiemelt szerepe van az amerikai kultúrában. Nagyon fontos, hogy a helyi emberekhez hasonlóan mi is kedvesek és mosolygósak legyünk. Emiatt az emberek szinte minden kérésnél használják a „kérem” (Please) és a „köszönöm” (Thank you) szavakat, akármilyen kicsi is legyen a szívesség, amit kérnek. Sokat hallható a mosollyal kísért „elnézést” (Excuse me) kifejezés akkor is, ha például valaki csak el szeretne menni mellettünk egy üzletben. Az amerikaiak sokat ölelgetik (hug) családtagjaikat és barátaikat. Találkozáskor általános a puszi is.
Az USA-ban sok a vallásos ember, és mivel minden vallás szabadon gyakorolható, az emberek többsége gyakorolja is a hitét. Mindemellett a lakosság túlnyomó többsége keresztény. Az imaházak és templomok általában a közösségen belüli események helyszínei is. Sok zsinagógában, templomban és mecsetben rendszeresen szerveznek találkozókat, programokat és ünnepségeket a tagoknak. Sok fiatal a szabadidejét ifjúsági szervezetekben, klubokban tölti, ahol találkozik a barátaival és együtt szórakoznak. A fiatalok ezen kívül gyakran választják hobbinak, hogy énekelnek, játszanak egy zenekarban vagy kosárlabdáznak.
Az iskola
A középiskola 4 évből áll (gólyaév – 9. osztály, másodév – 10. osztály, junior év – 11. osztály, szenior év – 12. osztály) Az iskolák államonként változnak, egy állami iskolába nagyjából 1000-2000 diák jár. A tanítás általában 5-6 tanórát jelent naponta, a diákok az órarendjüket minden évben maguk állítják össze képességeik és preferenciáik szerint. A tanórák 50 percesek, és a diákok a nap folyamán állandóan teremről teremre vándorolnak, attól függően, milyen órájuk van épp. Emiatt minden órán mások a csoporttársak. Az amerikai tanórák rendszerint nem formális előadások. A tanárok szeretnek beszélgetni, vitázni a diákokkal a tananyagról, és el is várják tőlük, hogy kérdezzenek és megosszák a gondolataikat. A diákok tanítás után részt szoktak venni az iskola szabadidős klubjaiban – sport (amerikai foci, softball, baseball, pompon szurkolói csapat, úszás, kosárlabda, stb.), színjátszó kör, vitaklub, művészeti klub, az iskolaújság szerkesztősége, stb. A meccseket, színdarabokat és különböző előadásokat mind az iskola szervezi és támogatja. A legfontosabb és legnagyobb esemény az évente rendezett iskolai bál („prom”)
A család
A „tipikus” amerikai családot nehéz definiálni. Az Egyesült Államok egy olyan ország, amit különböző helyekről származó bevándorlók alapítottak. Erre az amerikaiak nagyon büszkék és ennek megfelelően kultúrájuk egyik legfontosabb ismérve a sokszínűség. Az afro-amerikai, latin-amerikai és ázsiai-amerikai családok – főleg a kevert házasságokból létrejött családok – és közösségek mind-mind különböző hagyományokat ápolnak és más szabályok szerint élnek. Egy átlagos amerikai családban a férfi és női szerepek az egyenlőségen alapszanak. Sok fogadócsaládban az anyuka vezeti a háztartást, és ő a meghatározó döntéshozó. A családtagok (azaz az apuka és gyerekek) rendszerint segítenek a főzésben és más házimunkák elvégzésében (mosogatás, fűnyírás, szemétkihordás). Az amerikai családokban nincsenek külön női és férfi házimunkák. Minden család elvárja a gyerekektől, hogy tiszteljék a szabályokat. Általános szabály, hogy a gyerekeknek meghatározzák, este hány óráig kell hazaérniük iskola vagy program után.
Az ételek
Az iskola és a munka korán reggel kezdődik, ezért az amerikaiak nem nagyon reggeliznek. Ha mégis, akkor csak gyorsan esznek egy kis gabonapelyhet, narancslevet isznak hozzá, vagy csak isznak egy kávét. A diákok vagy az iskolai menzán vesznek maguknak ebédet vagy pakolnak otthon uzsonnát (szendvics, alma). Az amerikai konyha nem csak a hamburgerből áll. Az emberek szeretnek étterembe menni vacsorázni, és különböző népek konyháit kipróbálni. Latin-amerikai, európai és ázsiai ételek kavalkádja található meg az USA-ban, így mindenki biztosan talál kedvére valót. Míg az étkezési szokások családonként változnak, minden cserediák hozzászokik ahhoz, hogy „amerikai módra” egyen. A családok vacsorázhatnak együtt az étkezőasztalnál, úgy hogy körbeadogatják a fogásokat, vagy akár elmehetnek egy étterembe is. Az is előfordul, hogy a család rendel valamit és tévénézés közben fogyasztják el azt közösen. Az ételek fontos részét képezik az amerikai kultúrának. Az emberek szeretnek összegyűlni egy kerti grillpartira, közös főzőcskézésre vagy ünnepi vacsorára. Emellett nassolni is nagyon szeretnek. Majdnem minden háztartásban található egy kis kamra tele édességgel és sós rágcsálnivalóval.
Az utazás
Az USA legnagyobb részén a diákok iskolabusszal közlekednek az otthonuk és az iskola között. Amennyiben a diák közel lakik az iskolához, sétálhat is, vagy ismerősök elvihetik reggelente kocsival. Az AFS cserediákok többsége kisvárosban kerül elhelyezésre, ahol alig van tömegközlekedés. A diákok könnyed közlekedését azonban minden esetben segíti a fogadócsalád azzal, hogy közösen megszervezik, épp ki ér rá és ki viszi el a diákot az iskolába, megbeszélt találkozókra.
Esetleges plusz költségek
Iskolai évkönyv: 60-100 USD
Osztályképek: 15-40 USD
Jegyek az iskolai bálra: 40-100 USD