Dania

Emberek
A nemrég készült kutatások kimutatták, hogy a dán emberek a legboldogabbak a világon. A legtöbben jól élnek van és elégedettek azzal, ahogyan az életük halad. A lakosság 90 százaléka protestáns vallású. Nagyon büszkék a gazdag kulturális örökségükre és gyakran szerveznek hozzájuk kapcsolódó eseményeket. Nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományok ápolására. Sok dán hagyomány alapja a keresztény kultúrkör a karácsonnyal, húsvéttal és Szent János éjszakájával, ez csak pár azok közül a fontos események közül, amelyeket a családdal együtt töltenek. A legtöbb dán igyekszik összhangba hozni a privát és szakmai életét. A nőkre és a férfiakra egyenlő törvények vonatkoznak, fontos a nemek között egyenlőség minden téren. A dán házaspárok mindkét tagja dolgozik, hogy magas életszínvonalat biztosítsanak a családjuknak.

Iskola
A többség jól művelt és több nyelvet is beszél. Már az általános iskolában is tanítanak angolt, németet és franciát. Akik a középfokú majd a felsőfokú oktatás mellett döntenek, nagyobb lehetőséggel szereznek biztosabb állást a későbbiekben.

Gasztronómia
A dánok gyakran nassolnak. A vacsora általában a legfontosabb étkezés a nap folyamán és ilyenkor van együtt az egész család. Ez a család ideje, amikor megoszthatják egymással az aznap történt eseményeket. Nagyon fontos az, hogy mindenki részt vegyen ezekben a beszélgetésekben. A dánok a kést a jobb kezükben, a villát pedig a bal kezükben fogják evés közben.

Utazás
A dán tömegközlekedés használata nagyon biztonságos. Ami fontos, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy mikor megy az utolsó busz vagy vonat, és szervezzünk egyéb megoldásokat is, ha késő este akarunk hazajutni. Nagyon sok dán, kifejezetten a tanulók, biciklivel közlekednek. Télen világításra van szükség a törvény szerint. Néhány iskola szokott szervezni kirándulást más európai országokba évente egyszer, amelyen nem kötelező részt venni, de ajánlott. Ennek körülbelül 600 amerikai dollár a költsége.

A helyi AFS körzetek, a fogadó család, és a kapcsolattartó önkéntes mindig elérhetőek lesznek, ha szükség van a segítségre. A csereprogram során fontos, hogy észben tartsuk a dán AFS szabályait és utazási feltételeit. Csak 21 évet betöltött személy felügyeletében lehet kirándulni menni. Se utazási irodával, se kollégiumban, se egyéni szervezésben nem lehet utazni.

Fedezd fel az elérhető programjainkat: Dánia