Egyiptom

Emberek
A két fő vallás Egyiptomban az iszlám és a keresztény. A Korán a legfőbb vallásos iszlám szöveg, egy gyűjtemény a jelenésekről, amelyeket Mohamed kapott Istentől a küldetése során. Néhány kinyilatkoztatás egyetemes elvekről szól, bizonyosak az első muszlim közösség különleges szituációit írja le, megint mások pedig olyan történeteket, amelyek a Bibliából ismerősek lehetnek. A muszlimok az egyetlen egy, egyedi és egyedülálló Istenben hisznek és az angyalokban, akiket Isten teremtett. Mellettük még a prófétákban is hisznek, akik Isten kinyilatkozásait hozták el az emberiségnek. Az ítélet napjában és a tettekért való egyéni felelősségre-vonhatóságban, Isten teljes hatalmában az emberi végzet fölött, és a halál utáni életben is meggyőződéssel hisznek. Egyiptomban különböző keresztény felekezetek élnek. A jelentős részük katolikus, protestáns, vagy maronita, de a nagy többség a kopt ortodox egyházat követi.

Iskola
Az iskolai oktatási rendszer Egyiptomban változatos. Magában foglalja azokat az iskolákat, amelyek a nemzeti alaptantervet nyújtják, illetve különböző nemzetközi tanfolyamokat nyújtó iskolákat, vagy mindkettőt kínáló iskolákat. Azok az iskolák, amelyek a nemzeti alaptantervet nyújtják, vagy állami intézmények vagy magániskolák. Minden nemzetközi iskola magániskola. Egyes AFS cserediákok nemzetközi magániskolába fognak járni, ahol amerikai, brit, francia vagy német oktatási rendszer szerint tanulnak. Ezekben az iskolákban a legtöbb tantárgyat angolul tanítják, ami nagyon jó lehetőség a diákoknak, hogy angolul tanuljanak és bővítsék az angoltudásukat ugyanúgy, mint az arab nyelvi készségeket. Ezekben az iskolákban a legtöbb diák egyiptomi, ezért az AFS diákoknak ez egy jó lehetőség ara, hogy egyiptomi barátokat szerezzenek és bővítsék az arab tudásukat. Más diákok közoktatási iskolába fognak járni, ahol más élményben lesz részük, mint otthon, mivel itt a tanítás angol és arab nyelven folyik. Sok tantárgyat arabul tanítanak. Egyiptomban az iskolák egészen másak, mint nálunk. A fogadó iskola arra törekszik, hogy osztályba helyezze a cserediákot, amelyik a legjobban illik hozzá kor és tanulmányi eredmények szerint.

Család
A család Egyiptomban nagyon fontos szerepet játszik az emberek életében. Az édesapának nagy a felelőssége a családban és nagy tisztelet övezi. Egyiptom egy patriarchális társadalom és ennélfogva a férfi a család feje. Az anya felelős a gyerekek felneveléséért és a gyerekek viselkedése mindig az anyai nevelés visszatükröződése. A gyerekek mindig a legnagyobb tisztelettel bánnak szüleikkel. Ez azt jelenti, hogy az egyiptomi családokban a szülők véleménye nem vitatható és a gyerekek engedelmeskednek, elfogadják a szülői szabályokat. Egyiptomban a családtagok általában nagyon sok időt töltenek együtt és a barátokkal is, étterembe, moziba, bevásárolni mennek együtt, vagy együtt tévéznek. A családdal töltött idő nagyon értékes időtöltés az egyiptomiak számára. A fogadócsaládok mind különbözőek, különböző háttérrel, de egy dolog minden családban egyforma: mindannyian szívesen fogadnak be egy cserediákot és veled együtt járják végig az interkulturális tapasztalás, tanulás útját.

Ételek
Az egyiptomi konyha sok zöldséget, köztük hüvelyeseket használ, mivel Egyiptomban, a Nílus völgyében és deltájában sokat termesztenek nagy mennyiségben és kiváló minőségben. Néhány család előnyben részesíti az egyiptomi ételek főzését, míg más családok egyiptomi és nemzetközi ételeket kombinálnak. Az étel megosztása egy tipikus egyiptomi szokás. Elvárás, hogyha bármit fogyasztasz, megkínáld belőle a körülötted lévőket; hogy megoszd az ételt. Ha egyedül eszel, azt önzőnek tartják. Ha vegetáriánus vagy akkor légy tisztában azzal, hogy ez Egyiptomban nagyon ritka és az emberek figyelmét rád fogja irányítani. Néha el is kell majd magyaráznod, hogy mit is jelent ez neked, hogy vegetáriánus vagy.

Utazás
Egyiptomban nagyon széles választék van közlekedési eszközök szempontjából, különböző típusú buszok, taxik és metrók. Jó, ha a fogadócsaládoddal megbeszélitek, melyik típusú közlekedést javasolják neked.

AFS Egyiptom általában azt javasolja, hogy mindig legyen nálad a fogadócsalád neve, címük és telefonszámuk arab és angol nyelven is, és az AFS egyiptomi iroda adatai is (az is mindkét nyelven). Az úti célod címe is legyen mindig veled, arab nyelven.

Fedezd fel az elérhető programjainkat: Egyiptom