Az emberek

Kína a világ legnépesebb állama, ami etnikailag elég heterogén. A lakosság 92%-át a han kínaiak adják, azonban rajtuk kívül még 55 kisebbség él az országban.
A legtöbben buddhisták, rajtuk kívül pedig egy nem elhanyagolható 60 millió fős muszlim közösség is létezik.
Kínában korábban az „egy család, egy gyermek” politikája érvényesült korábban (2015-ig), hogy ezáltal megállítsák a további népességnövekedést, azonban a mai nap elég ritka, hogy valamelyik párnak két gyermeke is legyen.

A tisztelet rendkívül fontos a kínai emberek számára. A fiatalok minden esetben előre köszöntik az idősebbeket.
A kínaiak szorgalmas, keményen dolgozó, kitartó és békeszerető emberek. Mindemellett vendégszeretők, régimódiak, szerények és általában könnyen megközelíthetők.

Az étkezés
A főzés fontos szerepet tölt be a kínai családok életében. Mindig is nagy szenvedéllyel főztek, az ételt pedig nagyra értékelik.
A kínai reggeli általában sós. Rizst, sós palacsintát vagy baozit (hússal, zöldséggel vagy tofuval töltött gombóc) esznek, és teát vagy meleg szójatejet isznak. A reggelit 7 és 9 óra között fogyasztják el.
A kínaiak szeretik, ha ebédnél és vacsoránál sokan veszik körbe őket, ezért sokszor mennek étterembe vagy menzára. Hagyomány, hogy ha rendelnek ételt, akkor az megosztják egymással.
Néhány híres étel:
• pekingi kacsa: különleges módon sütött kacsa, amit zöldhagymával és édes búzaszósszal esznek, és vékony palacsintába csomagolnak
• mongol forró tál: a fondü kínai változata
• „jiaozi” (gombóc): sertéshússal, snidlinggel és hagymával töltött kelt tészta (az olasz raviolihoz hasonló étel)
Kínában pálcikát használnak az evéshez. Más evőeszközt nem használnak.
Általános dolog, hogy a kínaiak cuppognak, szürcsölnek vagy böfögnek evés közben.

A család
A kínaiak nagyon erős családi kötelékekkel bírnak. Tisztelik a hierarchiát és az emberek közti íratlan illemszabályokat.
Általában mindkét szülő sokat dolgozik, ezért sokszor a nagyszülők is a családdal élnek.
A kínai családok nagy részében csak egy gyermek van. A szülők dicséret és pátyolgatás helyett inkább szigorúak és hajlamosak kritizálni a gyereket, azért hogy ezáltal is motiválják a fejlődésre.
Ezen kívül a gyerekek nem olyan függetlenek, mint más országokban. Ez annak köszönhető, hogy a szülők sokkal védelmezőbbek, figyelmesebbek, mint mások és több iránymutatást adnak.
A hagyományos kínai családban az apuka felelős azért, hogy eltartsa, ellássa és megvédje a családot. Övé a döntéshozás joga, amikor a feleségéről vagy a családról van szó. Az ő felelőssége, hogy gondozza a gyerekeket, fizesse az oktatásukat, míg meg nem házasodnak.
A hagyományos kínai anyukák általában otthon maradnak, hogy vezessék a háztartást, neveljék a gyerekeket és figyeljenek a többi családtagra. Sok modern kínai nőnek van karrierje, de ők ettől függetlenül még mindig a férjük vagy az édesapjuk anyagi támogatására számítanak.

Az iskola
A tanulás fontos szerepet játszik a kínai tanulók életében, ezért idejük legnagyobb részét az iskolában töltik, azon kívül pedig nagy gondot fordítanak a leckeírásra és az órákra való készülésre.
Tanév: szeptembertől július elejéig
Egy átlagos iskola 07:30-tól 16:30-ig tart
Az iskolák általában sok szakkört és szabadidős tevékenységet szerveznek
Az osztálylétszám nagyon magas (35-50 diák tanul egy osztályban)
A diákok iskolai egyenruhát hordanak
Minden hétfő reggel zászlófelvonási ceremóniát tartanak
A diákok napközben az iskolában esznek, nem mennek haza
A cserediákok legtöbbször a „senior 1” szintű osztályba járnak

Az utazás/közlekedés
A kínai diákok tömegközlekedéssel jutnak el az iskolába. Nagyon ritka, ha valaki biciklivel vagy gyalog megy iskolába.
Elképzelhető, hogy a szülők autóval viszik a gyereket iskolába.

Esetleges plusz költségek
Szabadon választható nyelvi kurzus: 2400-4000 yuan
Iskolai egyenruha: 350 yuan
Különleges iskolai programok, osztálykirándulások: 4000 yuan

Fedezd fel az elérhető programjainkat: Kína

This site uses cookies, including third-party cookies, to optimize your browsing experience as detailed in our cookie policy. By closing this banner, scrolling this page, or continuing to browse otherwise, you agree to the use of cookies.

More Settings

This tool helps you to select and deactivate various tags / trackers / analytic tools used on this website.

Essentials

  • List Item
  • List Item
  • List Item
BESbswy