Svedorszag

Emberek
Hamar észre fogod venni, hogy Svédországban milyen gyakran beszélgetnek az időjárásról. Ez érthető is, hiszen az folyamatosan változik. Egyik pillanatban még száz ágra süthet a nap, de pár perc múlva már be is borul.

A svéd társadalom nagymértékben az egyenlőségen alapul. A svédek büszkék nemzetükre és teljesítményeikre. “Lagom” (se nem kevés, se nem túl sok – csak éppen megfelelő) egy gyakran használt svéd kifejezés. A svédek mély tiszteletet tanúsítanak a magánélet iránt. S bár elsőre talán tartózkodónak tűnhetnek, remek humorérzékük van és őszintén értékelik a jó humort. Ha egy csoporttal találkozol, előfordulhat, hogy nem mutatják be a többieket neked, ahogy az a legtöbb országban jellemző. Ilyenkor teljesen rendben van, ha valakinek saját magának kell bemutatkozni. Találkozásnál kézfogással köszönnek, majd búcsúzkodással távoznak. Manapság viszont egyre népszerűbb az ölelés, főleg a fiatalok körében. A “tack för maten” kifejezéssel köszönik meg mindig az étkezéseket, a “tack för senast”-ot (köszönöm a múltkorit) pedig akkor használják, mikor valakit újra látnak egy régebbi találkozás után, s még megannyi kifejezésük van köszönetet mondani. Általánosságban valószínűleg gyakrabban hálálkodnak, mint amihez te esetleg hozzá vagy szokva, hiszen a magyar “kérlek” szóra nincs megfelelő kifejezésük.

Svédországban legtöbbször külön-külön fizetnek az emberek, mindenki a saját mozijegyét vagy a saját kávéját például. Nem veszik rossz néven, ha egy nő felajánlja, hogy fizeti a saját részét, vagy ha egy férfi esetleg nem mindig hívja meg a hölgyet. Svédország egy szekuláris ország, ahol a népesség mindössze 66 százaléka gyakorol valamilyen vallást. Tehát ne lepődj meg, ha a családod nem imádkozik étkezés előtt, után vagy nem jár templomba. A saját döntésed, hogyan követed vallásodat. Jó ötlet lehet még a tartózkodásod elején tisztázni ezt a kérdést a fogadócsaládoddal. A társasági élet talán más, mint amit te otthon megszoktál. Az egyszerű baráti összejövetelek jellemzőbbek a nagy partiknál. Bár ez függ attól is, pontosan hol fogsz élni az országon belül. Hogy leginkább kiélvezhesd az itt tartózkodásodat, vegyél részt minél aktívabban a közösséged életében! Ne szalaszd el a felajánlott lehetőségeket!

Iskola
A tanév augusztus közepétől június közepéig tart. Szünetek: 1. félévben tavaszi és téli szünet, 2. félévben sportszünet és húsvét. Az AFS cserediákok nagy része a svéd középiskola 2. vagy 3. osztályába kerülnek. A tanítás anyaga a középiskolákban a nemzeti programból, az adott intézmény saját, választott programjából és egyénre szabott programokból áll. Tizenhét nemzeti program létezik a felső középiskolák számára. Ezek mindegyike magában foglalja a nyolc fő tantárgyat (angol, svéd, matematika, művészeti tevékenység, testnevelés és egészség, természettudomány, társadalomtudomány, vallás), az adott program speciális tantárgyait, választható kurzusokat. Ez széleskörű alapismereteket ad a diákoknak a felsőoktatásban való továbbtanuláshoz. Hogy milyen tárgyakat fog tanulni a diák, az nagyban függ az adott iskolától, s hogy ott milyen oktatási programot alkalmaznak. A svéd iskolák sokfélék, s mindegyik más oktatási területre fókuszál. A leggyakoribb, s melyben a legtöbb AFS-es is tanul, a természettudományi (naturvetenskap) és a társadalomtudományi (samhällskunskap). A fogadóiskola a diák jelentkezése és érdeklődési köre alapján választja ki, milyen oktatási programban vehet részt.

A tanítási nap legtöbb helyen reggel nyolckor kezdődik és délután háromkor vagy négykor fejeződik be. Ez az alkalmazott oktatási programtól függően különbözhet, az órarend pedig napról napra változik. Van olyan nap, mikor alig van a diákoknak órája, de olyan is akad, hogy reggeltől egész délutánig tanítás van. Az órák nagyrészt egy-egy korábban elhangzott előadás közös megbeszéléséből állnak. Olykor a diákok is készítenek egy projektfeladatot vagy esszét, a tanulási folyamat részeként. A diák-tanár viszony rendkívül közvetlen, a tanulók tanáraikat keresztnevükön (vagy akár becenevükön is) hívhatják. Gyakran együtt kávéznak vagy közös, iskolán kívüli programokat is szerveznek tanítójukkal. A svéd iskolákban nincs kötelező egyenruha. A diákok szükséges könyveiket általában az iskola könyvtárából kölcsönzik. Ha ez valamiért mégsem lehetséges, akkor az AFS Svédország állja a tankönyvek árát. Tanórán kívüli szakkörök, klubok nem olyan népszerűek Svédországban, mint máshol. A diákok inkább maguk szervezik szabadidős elfoglaltságaikat.

Család
A család mindenkinek fontos, de szerkezete, életmódja és eszméi családról családra különböznek. Általában mindkét szülő dolgozik. A házi munkát megosztják egymás között. Minden cserediákot arra kérünk, legyen hajlandó és tényleg segítsen az otthoni munkában. Ez lehet takarítás, főzés, mosás, stb. A svéd otthonok gyakran kicsik, de igyekeznek őket rendezetten tartani. A legtöbb diák vidékre vagy kisvárosba kerül. Onnan gyakran kerékpárral jutnak el az iskolába, barátaikhoz, moziba vagy bárhová.

Ételek
A tipikus svéd konyha alapja a burgonya, a sajtfélék, a tenger gyümölcsei, húsok, friss zöldségek, saláták és szendvicsek. Manapság a nemzetközi konyha ínyencségei is jelen vannak. Különleges alkalmakon igazi svéd asztalt (Smörgĺsbord) terítenek. Svédországban egyre több a vegetáriánus, így már sok étterem kínál számukra is különböző fogásokat. Szinte mindent késsel és villával esznek. Az étkezési etikett betartása nagyon fontos Svédországban. Csak figyelj és igyekezz te is elsajátítani!

Fedezd fel az elérhető programjainkat: Svédország