Róth Barnabás élménybeszámolója a Nyergesújfalui Hírmondóban jelent meg 2021 nyarán. -szerk.
A nevem Róth Barnabás, 17 éves vagyok és az AFS Magyarország Nemzetközi Csereprogram Alapítvány jóvoltából utaztam Izlandra 2020 szeptemberében, összesen 10 hónapra. Az ok, hogy eljussak külföldre és megismerjek egy új kultúrát két dologhoz köthető:
- Mindig is vonzottak a skandináv országok, és leginkább Izland látszott izgalmasnak mind nyelvi, természeti és kulturális szempontból Európában.
- Édesanyám pici korom óta arra ösztönzött, hogy tanuljam az idegen nyelvet és ismerjek meg minél több országot és kultúrát.
A családtól nehéz volt elválni, persze mindenki nagyon támogatott az ötletben. Ahogy nekem is, a családom többi tagjának is nehéz volt a szíve, hogy nem látjuk egymást hosszú ideig. Amikor megérkeztem az országba egy élettel teli, aktív családot kaptam és nagyon örültem, hogy elfogadó és alkalmazkodó emberek közé kerültem.
Izland körülbelül akkora, mint Magyarország (kicsit nagyobb) és tele van természeti kincsekkel. 8 régiója van:
- Höfuðborgarsvæðið (Fővárosi Körzet )
- Vesturland ( Nyugati-Föld )
- Vestfirðir (Nyugati-Fjordok)
- Norðurland-Vestra ( Észak-Nyugati Régió )
- Norðurland-Eystra ( Észak-Keleti Régió )
- Austurland ( Keleti-Föld )
- Suðurland ( Déli-Föld )
- Suðurnes ( Reykjanes-Félsziget )
Számomra a legszebb és egyben kedvenc régióm a Nyugati-Fjordok. Az első félévemet itt töltöttem, egy 400 fős faluban, Thingeyriben. Ez egy eldugott kis hely, tele gyönyörű fjordokkal, a turisták sem nagyon járnak ide, mivel elég nehéz és hosszú idő eljutni pontosan a fjordok miatt. Éppen ezért is ilyen egyedi és különleges ez a régió. Én ez év januárjáig éltem ott. Egy magyar családdal is találkoztam Ísafjörðurben (a régió székhelyén, ahol az iskolám is volt) és ők mondták, hogy 40 éve én vagyok az első magyar, aki ebben a régióban járt, ezért eléggé szerencsésnek és büszkének éreztem magam.
Az iskolai beilleszkedés nem volt a legkönnyebb feladat, mivel az izlandi fiatalok 15-21 éves kor között igen zárkózottak.
Egy átlagos izlandi hétköznapom úgy indult, hogy 9:00-re bementem az iskolába, mivel a tanítás akkor kezdődik. Az oktatási rendszer teljesen más, mint a magyarországi, talán csak néhány hasonlóságot tudnék mondani. Már a középsuliban sem osztályok vannak, hanem csoportok, attól függően, ki milyen tantárgyakat vesz fel. Általában az iskolából 14:30-ra értem haza, ezután jöhetett a szabadidő, amit többnyire úszással, később – miután megtanultam – síeléssel töltöttem. Hétvégeken pedig volt, hogy a fogadócsaládom rokonaival és barátaival a birkákat tereltük a hegyekben. Hatalmas élmény volt.
Nagyon sok izlandi embert ismertem meg és beszélgettem az ottani életükről. Ezért is sikerült elég gyorsan a nyelvet elsajátítanom. Eddig akárhány izlandival találkoztam, mindig megjegyezték, hogy mennyire jól beszélem a nyelvet. Ez büszkeséggel tölt el. Szerintem azizlandi elfogadó, rugalmas, vendégszerető nép. Szinte nem találkoztam egy mogorva emberrel sem ottlétem alatt. Nem idegeskednek, nem rohannak sehova és a bolhából sem csinálnak elefántot ☺ Egyszóval élvezik az élet minden pillanatát és “minden úgy van jól ahogy van” alapon élik a mindennapjaikat.
Második félévemet a fogadócsaldom egy rokonánál, a Fővárosi Körzetben, Borgarnesben töltöttem. Ebben a régióban már több lehetőségem nyílt az ország megismerésére, utazásokra. Az iskola is helyben volt, és a cserediák társaimmal is lehetőségem nyílt végre találkozni. Nem utolsó sorban, itt láttam először tiszta égbolton a híres északi fényt. Leírhatatlan élmény.
2021. február 24-én egy teljesen átlagos napon 11:26-kor az izlandi órámon hirtelen elkezdett rezegni az iskola épülete. Hirtelen nem is tudtam, hogy mi történik csak sokkos állapotban ültem a padban míg a kinti folyosón a tanárok azt üvöltötték: “JARÐSKJÁLFTA!“, amit még akkor azt sem tudtam, hogy mit jelent, szóval csak ültem tágra nyílt szemekkel, hogy mikor lesz vége. 10 másodperc után a tanárnő rám nézett nevetve és kérdezte: „Csak nem megijedtél?“. Gondolkodás nélkül egyből azt kérdeztem tőle, hogy mégis mi volt ez az egész. A válasz így szólt: „ Ja, csak egy átlagos földrengés“. Hozzáteszem, a földrengés 5.7-es erősségű volt, ami elsőre nem kicsi egy magyar gyerek számára. Természetesen azt hittem, hogy 1 évben maximumegyszer történik meg ilyen, így úgy voltam vele, hogy ez egy egyszeri kis kellemes élmény/tapasztalat volt. Majd amikor hazaértem, jött a következő. Ekkor kezdett gyanússá válni, hogy valami nincsen rendben. Konkrétan két óránként voltak földrengések két héten keresztül ami az éjszakáimat is megzavarta. Majd március 19-én a Reykjanesi Félszigeten a Geldinga völgyben a Fagradals-hegynél kitört a vulkán, ami még ma is aktívan bugyog. Áprilisban el is látogattunk a barátaimmal a helyszínre, hogy megnézzük. Hatalmas élmény látni ilyen közelről a Föld gyomrából előtörő folyékony izzó kőzetet.
3 példa arra, hogy mit szerettem legjobban az izlandi életemben :
- Bárhova is utazik az ember az országon belül sose unatkozik, mert mindenhol van valami látnivaló, amiről nem tudja levenni a szemét. Szó szerint néha úgy éreztem, mintha a National Geographic műsorát forgattam volna.
- Tudok kommunikálni a saját nyelvükön, ezért sok tiszteletet kapok tőlük. Borzasztóan nagyra értékelik, hogy elsajátítottam az egyébként elég nehéz nyelvtannal bíró beszédüket.
- Óriási nyugalmat áraszt az ország. Senki nem stresszel és minden csak nyugalmasan és zökkenőmentesen telik el.
Amit a legkevésbé kedveltem, az a szigeten lévő időjárás változékonysága, mivel nagyban korlátozza az emberek utazási lehetőségét, így nem nagyon lehet tervezni előre. Erről hosszasan tudnék mesélni, én magam is megtapasztaltam amikor az északi családommal 15 órán keresztül az autóban ragadtunk egy hirtelen jött hóvihar miatt.
A 2020/21-es csereéven Izlandon összesen 15 diák vett részt. Francia, olasz, osztrák, belga, dán, svájci, kanadai társaimmal a járvány miatt sajnos nem tudtam sűrűn találkozni. Akivel a legtöbbször volt alkalmam együtt tölteni a szabadidőt, az a francia és a belga srácok voltak. Annyira jó barátok lettünk, hogy már megbeszéltük, hogy a csereév után is meglátogatjuk egymást.
A tanácsom pedig az lenne a jövendőbeli cserediákoknak, hogy használják ki minden pillanatát az idegen országban eltöltött időnek, mivel egy csereév hatalmas élmény, teli fantasztikus kalandokkal. Persze abban is biztos vagyok, hogy minden cserediáknak vannak nehéz napjai, amelyeket úgy tud leküzdeni, ha mindig emlékezteti magát arra, hogy milyen célból van kint az adott országban.
Egy életre szóló élmény. Mindig hálás leszek érte, hogy részese lehettem.
Írta: Róth Barnabás