Kriszti 2010-ben a székesfehérvári panelból egyenesen egy provance-i kastélyba pottyant, Balu pedig a filmes jeleneteket idéző rizsföldeken élt egy évig Japánban. Mindketten kincset érő tapasztalatokkal gazdagon tértek haza, melyek előnyeit ma is élvezhetik.
Kriszti jelenleg egy nemzetközileg elismert márkánál dolgozik, mint key-account manager, Balu pedig egy dél-koreai multinacionális cégnél tengerentúli logisztikai csoportvezető. Arra kértük őket, hogy meséljenek a gondolkodásmódjukról, melyet saját elmondásuk alapján a külföldi nyelvtanulási programnak és az önkéntességnek köszönhetnek.
Külföldi nyelvtanulási program: gyerekjáték vagy kihívás?
Aki nem volt ilyen élethelyzetben, talán el sem tudja képzelni, milyen honvággyal küzdhet egy tinédzser. Krisztiben az otthonától távol töltött idő ébresztette fel a magyarságtudatot. Elmondása szerint az egész életfelfogása alakult át a külföldi tanulási programnak köszönhetően, hiszen tiniként harcolt meg azzal, hogy a világ bármely részén tartózkodhat, ő magyar lesz.
“A Japán iránt érzett szeretet és a csodálat az ország iránt nekem 11 éves koromban kezdődött, szóval ez egy nagyon régi történet. Aztán pedig jött egy lehetőség és az AFS-szel ki tudtam utazni Japánba.” – Balázs
Balu hasonló dolgokon ment keresztül, mikor egyedüli magyarként, merőben különböző kinézettel és kulturális beállítottsággal választotta egy évre Japánt otthonának. Amellett, hogy kialakult benne a magyar identitás, megtanulta bemutatni otthona gasztronómiáját, kultúráját a helyi közösségnek.
Hogyan formálja a mindset-et a külföldi tanulás?
Középiskolás korú tanulók remek időben vannak ahhoz, hogy a külföldi nyelvtanulási program kiszélesítse a látókörüket a világra.
Mindamellett, hogy lehetőség nyílik megismerni a világ távoli részeit, a hasonlóan gondolkodó emberekkel való együttműködés szárnyakat ad, ahogy Kriszti jellemezte. A tudatosság, és céltudatosság már fiatal korban kialakul, aminek számos pozitív hatása megmutatkozik a későbbiekben mind a magán-, mind a szakmai életben.
“Ott tanultam meg én is azt, hogy a motiváció belőlem fakad.” – Kriszti
Balázsban a külföldi nyelvtanulási program alatt alakult ki az a meglátása, hogy mindenre van megoldás. Annak ellenére, hogy mindig élvezhette az önkéntesek és fogadócsaládja segítőkészségét, nap végén egyedül gondolta át a felmerülő problémákat. Addig kereste rájuk a választ, míg világossá vált számára, hogy mindenre van megoldás. A benne kialakult gondolkodásmódot azóta is folyamatosan kamatoztatja személyes- és magánéletében egyaránt.
Kriszti és Balu egyetértenek abban, hogy a külföldi nyelvtanulási program után új mindsetet kaptak és e szerint élnek: az AFS-esek mindig csapatként dolgoznak a közös célért, de egyéni felelősséget vállalnak a munkájukért.
“Nekem így volt teljes az évem, ezért azt tanácsolnám magamnak, ha visszautaznék az akkori csereévemre, hogy: hallgass önmagadra és csináld azt, amit gondolsz, hogy csinálnál. Mert én azt csináltam. És hát csodálatos egy évem volt. Buktatókkal, problémákkal, de látjuk mi lett belőle. Másképp semmit nem csinálnék.” – Balu
Az önkéntes munka és a külföldi tanév nagy lépéselőny a munkaerőpiacon
Nem csak a külföldi tanulási programon résztvevők, az önkéntes munkát végzők is már fiatal kortól kezdve idegen nyelven kommunikálnak külföldi emberekkel. Ez már önmagában is jelentős előnyökkel kecsegtet, de számos egyéb jótékony hatást is élvezhetnek még ezek a fiatalok a munkaerő piacon:
- már fiatal korban megtanulják mit jelent határidőre dolgozni
- megtapasztalják, hogy lehet élvezetes is a munkavégzés
- az adminisztratív feladatok megtanítják, hogy van súlya és következménye annak, ha valami nem készül el
- megtanulnak csapatként dolgozni és együtt haladni a közös cél felé
- konferenciák, tréningek világának megismerése
- az önkéntességgel szerzett tapasztalatokkal kitűnik az ember a tömegből
Hogy látja a jövőt egy egykori cserediák?
Ha külföldi tanulási programban tölt valaki egy évet, az adott ország az otthonává válik, a tapasztalásai végigkísérik élete során. Így aztán könnyen alkalmazható a megszerzett tudás – ahogyan azt Balu is teszi jelenlegi munkahelyén. Bár egy másik ázsiai országban élt, középtávú tervei között szerepel a koreai nyelv elsajátítása is a még gördülékenyebb munkavégzés reményében.
“Nagy szemekkel néztem az idősebb önkénteseket, akik 10 éve voltak ilyen programon és láttam az utat, amit utána bejártak. Olyan érdekes volt rájönni idefelé, hogy egy lettem közülük.” – Kriszti
Kriszti az önkéntesség életérzését egy szikrához hasonlította, amit most ismét megtalált és azon dolgozik, hogy ezt a szikrát lánggá kovácsolja. Az AFS-nél töltött évek során megtapasztalt csapatmunka szeretete jelenlegi munkahelyén is él benne, célja az, hogy a partnerekkel együtt érjen el eredményeket.
Mindketten egyetértenek abban, hogy bármiben lehet valaki sikeres, ha szívből csinálja!