Egyre barátságosabb térkép
Nekem nevetnek a csillagok. Mert a világ számomra ismert és ismeretlen országaiból jártak itt cserediákok, akik kíváncsiak voltak a világra, mint a kis herceg. Hozzák népük kultúráját, személyes életüket, örömüket, bánatukat, érzékenységüket. Ránk kíváncsiak, magyarokra, a mi nyelvünket akarják megtanulni. A székesfehérvári Lánczos Gimnázium diákjainak ismerős a szituáció: szeptemberben az évnyitón már közöttük áll az iskola egyenruhájában két-három külföldi diák. Aztán van, akinek osztálytársai lesznek, mások csak az aulában megtartott magyarórákba próbálnak benyomulni, hogy kérdezhessenek valamit róluk, aztán tőlük. Hallani szeretnék, hogyan mondanak ki magyar szavakat, de az anyanyelvükön is be kell mutatkozniuk, aztán azt kérik tőlük, hogy írják le a magyar neveket thaiul, japánul, kínaiul, s persze azt is, hogy „szeretlek”.
Rácsodálkozunk egymásra. Éljük az életünket, s azt hisszük, csak így lehet gondolkodni, ahogy mi gondolkodunk. Minden télen megnáthásodnak a keletiek, szipognak. – Miért nem fújják ki az orrukat? Fujj!- ez a magyarok reakciója. Miért? Mert nekik az az undorító, amit mi csinálunk, hogy papírba fújjuk az orrunkat. Hogy mi normális, mi nem, ez csak szokás kérdése, tehát megtanulható más viselkedés, és elfogadható – megéljük a különbséget. Az anyanyelvünk ismerete természetes, mégis többet tudunk róla, mióta Kazu nem értette a „magyarázni” szót: „Japánozni nem lehet?”- kérdezte. Azóta tudjuk, amit érthetővé akarunk tenni, azt magyarul mondjuk: magyar/ázzuk. Neslinek, a török lánynak elénekelték a „Katalinka szállj el…”-t, s amikor elmesélte, még mindig könnybe lábadt a szeme. Ilyen gonosznak tartják a törököket? Megölelgettük. Hol van már az a 150 év….Xiaolin (Kína) nem értett valamit, hiába magyaráztunk, Keyaki (Japán) próbált segíteni neki, kandzsikat rajzolt, amik a kínai nyelvből kerültek a japánba. Hol számít a politika? Milyen évszak van most Thaiföldön? – Tél. –Hány fok van most? – Huszonkettő. Igen, mondjuk az azonos szavakat, és mást jelentenek. „A” (Thaiföld) megfigyelte a diákok beszédében a süti, buli, szülinap szavakat, aztán alkotott. A viszontlátásra helyett azt mondta nevetve: Viszli!
Egy tanév alatt meg lehet tanulni magyarul – hihetetlennek tűnik. A nyelvi környezet, a család, az iskola az alakuló osztálytársi, baráti kapcsolatok mind építik a nyelvtudást. Jó érzés ennek részesévé lenni. Az iskola faliújságján képeslapok, üdvözlőlapok hirdetik, hogy még évek múlva is gondolnak ránk, az iskolára a cserediákok. Mi pedig nézzük az egyre barátságosabbá váló térképet, hiszen Japán Kazut, Keyakit és Saerit jelenti, Kolumbiában ott lakik valahol Lina és Anna-Maria, Thaiföldön Por, Joop, A, Nat, Ploy, Amy és Tingtang, Németországban Dávid, Cris, Johanna, Katrin, Theresa, Portugáliában Sergo, Olaszországban Antonio, Kínában Xiaolin…