Egyedülálló éves program, amely egyszerre fektet hangsúlyt a progresszív kínai nyelvtanulásra és a hagyományos kulturális tapasztalatokra.
A kínai nyelvtanulás programunk egy olyan interkulturális program, amelyet az AFS Kína indított el az AFS partnerekkel együttműködve 2010-ben.
Ezt az exkluzív éves programot a kínai nyelv tanulására dolgozták ki.
A résztvevőket arra ösztönzik, hogy a programban részt vegyenek az állami szinten szabványosított vizsgán. A legtöbb tanuló a program végén képes a kínai egyetemek kezdő szintjén elvárt vizsgát sikeresen letenni.
A résztvevők a középiskolákra jellemző megszokott tantárgyak mellett intenzív nyelvtanfolyamokon vehetnek részt.
Szállást munkanapokon a fogadó iskola kollégiumában, hétvégén és ünnepnapokon fogadó családoknál biztosítunk. Az elszállásolás kettős megoldása egyedülálló kulturális élményt jelent, hiszen egy kínai család életébe is betekintést nyernek a program résztvevői.